Ahogy közeleg az év vége úgy mindenki várja már, hogy végre „letehesse a lantot”. Ráadásul ilyenkor még nyakunkon a karácsonyi készülődés, a család látogatás, aztán meg a szilveszter. És valljuk meg anyagilag is megérinti a legtöbb embert ez az időszak. Éppen ezért mi arra gondoltunk, hogy karácsonyi előajándék gyanánt megmutatjuk, hogyan tudsz akár több millió forintot is a saját pénztárcádba tenni, vagy benne tartani. Ha készen vagy, akkor mutatjuk is.

Először is nyerhetünk a meglévő hitelünkön

Sokan bele sem tudnak gondolni, hogy mekkora összegeket tudnak a saját zsebükben tartani, ha nem ragadnak benne egy korábban felvett drágább hitelben, hanem kiváltják az egy jelenlegi olcsóbb hitelre. Számos esetben írtunk már róla, és valóban, egy kalkuláció 5 perc alatt meg van kis elemzéssel együtt. Ne sajnáljuk rá az időt. Mi sem tesszük, ezért itt most végigcsinálunk egy ilyen kalkulációt. Készen vagy?

Számoljunk azzal, hogy egy jó 10 éve felvettünk 15 millió forint hitelt. Akkoriban a hitelek kamata bizony magasak voltak (pláne a mostanihoz képest), hiszen 14-16% körül mozogtak. Mi számoljunk egy 20 éves 15 millió forintos hitellel, amelynek 15% a kamata.

Ez azt jelenti, hogy most 10 év elteltével is havonta 197.518 forintot kell a banknak utalnunk. És még mindig összesen 12.286.690 forint az aktuális tartozásunk. Brutálisan magasak ezek a számok. Amennyiben a hitel.hu kalkulátorával számolunk, akkor mindjárt meglátjuk, hogy mennyivel olcsóbban jövünk ki. A gyorsaságra nem nagyon panaszkodhatunk, hiszen 353 különböző szerződést is kevesebb, mint 1 perc alatt kiszámol nekünk ez a számolóprogram.

Az első ajánlat a Budapest Bank Forint Alapú Piaci Kamatozású Egyenlítő 1 Hitel-e, amelyre havi szinten 118.697 forintot kell utaljunk a banknak. Nagyon gyors fejszámolás után láthatjuk, hogy ezzel havi (!!!!) szinten 78.821 forinttal több marad nálunk. Az a hátralévő 10 évben összesen 9.458.520 forint. Igen ez nem tévedés, majdnem 10 millió forint….  De azok se csüggedjenek 🙂 akiknek nincs ilyen drága hitelük, és nem tudják kiváltani. Az új hitelek felvétele között is nagy a különbség.

Olcsó hitelt vegyünk fel!

A hitel.hu kalkulátora abban is óriási segítséget nyújt, hogy megtaláljuk azt a hitelt, amelyik anyagilag a legkedvezőbb számunkra. És bizony itt meg fogunk lepődni, hogy csak úgy röpködnek a millió forintos különbségek.

Első körben maradjunk a 15 millió forintos 20 éves hitelnél. Számoltassuk ki a programmal, hogy egy ekkora hitelnél milyen ajánlatokat ad nekünk. Fontos, hogy a kalkulátorban állítsuk be, hogy ne csak a bankok legjobb ajánlatát mutassa be nekünk, hanem az összes lehetőséget.

A legolcsóbb banki ajánlat havi 77.527 forintról szól. Ez azt jelenti, hogy a teljes 20 év alatt 18.806.689 forint az az összeg, amelyet a banknak visszafizetünk a felvett hitelre. Csak mellékesen a THM 2,35%. Aztán, ha legördülünk ennek a hosszú listának az aljára, ott már egy egészen más összeget látunk. Konkrétan a havi törlesztés a 77.527 forint helyett 135.258 forint. (Itt jegyeznénk meg, hogy más a kamatperiódus, ezért is érdemes szakértővel egyeztetni egy hitelfelvétel előtt).  De akkor is, a havi különbség az 57.731 forint. 20 év alatt nem kevesebb, mint 13.855.440 forint.

Reméljük ezzel a két példával sikerült felhívni a figyelmedet arra, hogy milyen fontos használni a hitel.hu kalkulátorát. A számok nem hazudnak, és ezzel nem azt mondjuk, hogy mindenki ennyire jól járhat- De abban biztosak vagyunk, hogy mindenkinek valamekkora szinten több pénz marad a zsebében. Minden kérdéssel fordulj hozzánk! Mi azért vagyunk, hogy neked könnyebb és olcsóbb legyen egy hitel procedúra.