Olyan érdekesen működünk, mi emberek. Adódik egy jó lehetőség, és mégis megtaláljuk benne a rosszat. Ezzel nincs mit tenni, ilyenek vagyunk. Vegyük ezért most górcső alá a Babaváró hitelt, és legyünk kritikusak. Nézzük meg mi az, ami esetleg nem jó benne!
Gyereket kell vállalni!
Sokakat az zavar, hogy azok kaphatják meg ezt a hitelt, akik vállalják, hogy 5 éven belül születik egy gyermekük. Ez egy olyan feltétel, amelyet nem lehet megkerülni. Lehet vele vitatkozni, hogy ez miért jó, vagy éppen nem az, de ettől még tény. Az államnak a célja, hogy növelje a gyermekek születésének számát. És erre az egyik legjobb motiváció a pénz.
Fontos tudni, hogy csak azért nem érdemes gyermeket vállalni, hogy kedvezményes 10 millió forint hitelt vehessünk fel. Viszont ha amúgy is családalapítás előtt állunk, akkor jó lehetőség.
Ha nem születik gyermek fizetni kell!
Igen ez így van. Hogyha nem születik meg a baba 5 van belül, akkor vissza kell fizessük az addig nem fizetett kamatokat, és onnantól piaci kamatozású hitelünk lesz. Tehát mit veszíthetünk? Igazság szerint semmit. Mert ha nem lenne ez a lehetőség és mi mégis hitelt szeretnénk felvenni, akkor alapból ilyen hitelünk lenne.
Ha pedig az átalakított hitel nem tetszik, akkor még mindig itt van nekünk a hitelkiváltás lehetősége. A legegyszerűbben az ideális hitelt úgy tudjuk megtalálni, hogy használjuk a hitel.hu oldal kalkulátorát. Egyszerű, gyors és több mint 350 ajánlatot hasonlít össze nekünk másodpercek alatt.
Csak 40 éves korig lehet igényelni
Ez megint egy olyan szabály, ami már az elejétől fogva le van fektetve. Tudjuk, hogy a mai világba nem ritkaság, hogy valaki 40 év felett vállal gyereket, de azért valljuk meg hogy nem ez az átlagos. Akik mégis ebben a cipőben vannak élhetnek a Családi Otthonteremtési Kedvezmény adta lehetőséggel is, amely szintén akár 10 millió forint is lehet. Ráadásul arra egy forintot sem kell visszafizetni.
Olvasóink zömében ezekkel a kritikákkal élnek. Úgy gondoljuk, hogy most ezeket sikerült tisztába tenni. Amennyiben még mindig van kérdésed, vagy keresed a legjobb megoldást számodra, akkor keress fel minket! Mi legjobb tudásunk szerint segítünk Téged.