Igazság szerint sokan sok mindent gondolnak arról, hogy hogyan alakul idén az ingatlanpiac, és ehhez kapcsolódóan a hitelezés. Pro- kontra hoznak fel érveket amellett, hogy miért lesznek várhatóan a z ingatlanok drágábbak, vagy éppen olcsóbbak. Mi megpróbálunk mindenki fejével gondolkozni, és megnézni, hogy mire várhatunk idén. Tarts velünk!
Hogyan zártuk a 2018-as évet
A tavalyi évben abszolút emelkedtek a lakásárak, a felvett hitelek egyaránt. Ez nem is meglepő, hiszen a jegybanki alapkamat még mindig nagyon alacsonyan van (0,9%), és ezáltal a hitelek kamatai is alacsonyak.
Főleg a fővárosban volt érezhető az áremelkedés, hiszen tavaly az első 3 negyedév adatai alapján Budapesten átlagosan 492 ezer forintos négyzetméteráron adtak el egy ingatlan, amely több, mint 20%-os növekedés a korábbi 410 ezer forintos árhoz képest. A megyeszékhelyeken ugyanakkor 18%-os növekedésről szólnak a hírek. Most idén akkor további növekedés következik be?
Érdekes év lesz a 2019-es
Tavaly azért az év vége felé történt egy-két olyan fontos esemény, amely szerintünk hatással lesz az idei ingatlan adás-vételekre.
Először is tavaly év vége fele, október magasságában szigorítottak a magánszemélyek finanszírozásának feltételein. Vagyis, aki nem hosszú távon fix (vagyis hosszú kamatperiódusú) hitelt vesz fel, az a jövedelme kisebb százalékáig vehet fel hitelt.
Pont emiatt sokan előrehozták a hitelük felvételét. Sokak szerint (és mi is hajlunk erre), ők az idei év vásárlásainál hiányozni fognak, ezért ha minden a számítások szerint alakul, akkor kisebb lesz a kereslet, vagyis az árak egy kicsit csökkenhetnek.
A lakástakarékokra is elvették a 30%-os éves szinten akár 72 ezer forintos állami támogatást, és addig, amíg meg nem szokja a lakosság az új lakás takarékokat, vagy mondjuk az értékpapírszámlákat, addig egyelőre kivárnak, hogy hol érdemes lakásra gyűjteni. Ez szintén eredményezhet a vásárlások számában, és az ingatlanok árában némi visszaesést.
Összességében a lakás eladók számára, és a vásárolni szándékozók számára sem változott jelentősen a helyzet. Vagyis, ugyanúgy érdemes ingatlan venni és eladni is. Amennyiben ilyen gondolataid vannak, keress fel minket! Mi segítünk, hogy anyagilag a legjobban gyere ki az ingatlan projektedből.