Bár országszerte nagy a lakásvásárlási láz, vannak, akik ebből egy kicsit kiszorultak. Szinte mindenki számolja a napokat, hogy mennyi idő van még addig, amíg megigényelhetik a Babaváró hitelt. Ezért egy kicsit kevesebb szó esik a falusi CSOK-ról, pedig ez egy olyan rétegnek lehet kimondottan hasznos lehetőség, akikről eddig kevesebb szó esett.

Ismerd meg a CSOK-ot!

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény egy olyan egyszeri vissza nem térítendő állami támogatás, amely segíti a családoknak elérni az otthonukkal kapcsolatos álmaikat. Ennek persze vannak feltételei. A CSOK-nál az egyik legfontosabb, hogy hány gyermekünk van (vagy mennyi gyermeket vállalunk 10 éven belül). Ezen felül pedig az ingatlan építése (új vagy régi) illetve az ingatlan mérete határozza meg, hogy ekkora összeget kaphatunk meg. Íme, egy táblázat, amely segít átlátni:

Ahogy láthatod, a maximális támogatás eléri a 10 millió forintot. És ennek a CSOK-nak az egyik változata, a nem túl hosszú ideig elérhető falusi CSOK.

A falusi CSOK

Az első fontos tudnivaló, hogy 2019 július elseje és 2022 június 30-a között lesz igényelhető ez az állami támogatás. Tanya esetén lakás vásárlásra, bővítésre és korszerűsítésre lehet felhasználni a pénzt.

Az értékhatárok egy gyermek esetén legfeljebb 600 ezer forint, két gyermek esetén 2,6 millió forint, míg legalább 3 gyermek esetén 10 millió forint. Ahogy látod, ezek az értékhatárok megegyeznek a sima CSOK új építésű ingatlanjára vonatkozó maximumokra.

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy vásárlás esetén a maximális támogatás ezeknek a számoknak legfeljebb a fele lehet csak. Tehát mondjuk, ha van 3 gyermekünk és veszünk a településlistán szereplő helyen egy ingatlant, akkor maximum 5 millió forintot igényelhetünk.

Ráadásul ehhez igényelhetünk 3%-os kamatú támogatott hitelt is. Két gyermek esetén 10 millió forintig, három vagy több gyermek esetén 15 millióig. Amennyiben korszerűsítésre, vagy bővítésre kell, akkor ezen összegek fele, vagyis 5 és 7,5 millió forint a felső határ.

Ha további információkra is kíváncsi vagy akkor keress fel minket! Mi minden részletet elárulunk Neked.