A mai felgyorsult világban szinte mindenkinek minden azonnal kell. Az idő sokkal nagyobb értékké vált, mint talán bármikor máskor. Viszont éppen ezért hajlamosak vagyunk bizonyos dolgok felett átsiklani, ezt magunkról is jól tudjuk. Fontos, hogy amikor hitelt veszünk fel, sose sajnáljuk az időt a piaci körültekintésre, és kalkulációk készítésére. Mutatjuk, hogy miért!

Messze nem mindegy melyik bankot választjuk

Azt hinnénk, hogy felesleges elmondani, de nem. Tízből nyolc esetben nem a számlavezető bankunknál kaphatjuk meg a számunkra kedvező hitelt, hanem valamelyik másik hitelintézetnél. Amit veszíthetünk, az viszont jóval több, mint 10-20 ezer forint.

Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb információt begyűjtsük ezekről a hitelekről. Jó szokásunkhoz híven természetesen ezeket az állításokat számokkal fogjuk alátámasztani.

Ezt mutatja a hitelkalkulátor

Végezzünk el egy számítást 12 millió forint hitelre 20 éves futamidő mellett! Jelenleg a legolcsóbb havi törlesztőrészlet 53.822 forintra jön ki. A teljes futamidő alatt pedig 12.946.058 forint az, amelyet a bank számára utalunk.

Ezzel szemben a legdrágább megoldás már havi 61.126 forintunkba kerülne, míg összesen 14.769.102 forintba. Ha alaposan megnézzük, akkor 20 év alatt nem kevesebb, mint 1,8 millió forintunk bánhatná, ha nem szánjuk rá magunkat egy gyors hitel összehasonlításra.

Azért elé jó órabér, ha egy 2 perces kalkulációval majdnem 2 millió forintot keresünk (spórolunk meg). Ezt még a leggazdagabbak is megsüvegelendőnek tartják.

Ugyanaz a hitel más távon

Érdekes megnézni azt is, hogy ugyanarra a hitelre milyen törlesztőrészletet dob ki a kalkulátor, ha más-más futamidőre számolunk. Szóval maradjunk a fenti legolcsóbb hitelnél (20 év, 53.822 havi törlesztés, 12.946.058 összes visszafizetés).

Amennyiben 13 évre vesszük fel a hitelt, akkor 75.940 forint lesz a törlesztés, viszont összesen csak 11.875.397 forintot adunk vissza a hitelre. Azaz több mint 1 millió forinttal jobban járunk, hogyha rövidebb időre vesszük fel hitelünket. Ez megint nem elhanyagolható összeg.

És ez csak 2 gyors számítás volt. Gondolj bele, mi mindenre derülhet még fény, hogyha megtakarítást is számolunk, és kicsit „játszunk” a hitellel. Keress fel minket! A Te adataiddal minden számítást elvégzünk, és segítünk, hogy a hiteleddel a lehető legjobban járj.