Van élet az állami támogatás után?

By 2018-11-11Egyéb

Talán már nincs is olyan ember Magyarországon, aki ne hallotta volna, hogy mi történt a lakástakarékokkal. Röviden, és tényszerűen leírva az állam megszüntette ennek a lakás megtakarításnak a legnagyobb előnyét a 30%-os, évente akár 72 ezer forintos állami támogatást. Hogyan fogunk így lakásra gyűjteni?

Van út a lakástakarékok számára?

Korai lenne még a lakástakarékokat leírni. Hiszen a bejelentés után nem sokkal a Fundamenta már elő is állt egy új szerződéssel. Az, hogy mennyire lesz sikeres egyelőre még kérdéses, de mindenesetre tény, hogy elég gyorsan reagáltak a helyzetre. Vélhetően mások is lépni fognak ez ügyben, és nem marad meg egy monopol helyzetben a Fundamenta. Az új szerződés részleteit itt találod! És persze más lehetőségeink is akadnak…

A NOK

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség nevű lakás előtakarékossságra talán még nagyobb figyelem fog hárulni, mint eddig. Ez maradt az egyetlen olyan lakás megtakarítás, amelyre kiemelten magas állami támogatás jár.

A NOK-ról korábban itt írtunk, de dióhéjban annyit kell tudni róla, hogy itt nem egy pénzintézettel szerződünk, hanem egy közösséget alkotunk, akik közösen takarékoskodnak. Majd, amikor szükségünk van a pénzre, akkor egy sorsolás keretein juthatunk a minket megillető összeghez. A hitel.hu NOK kalkulátorával a pontos összegekről is tájékozódhatsz, melyek igazán vonzóak, hiszen a 10 vagy 15 éves táv alatt akár 4,5 millió forint állami támogatást is bezsebelhetünk.

Az értékpapírszámla (TBSZ)

Az egyik legrugalmasabb, és legalacsonyabb működési költséggel rendelkező megtakarítási forma az értékpapírszámla. A befektetési lehetőségek közül pedig itt áll rendelkezésünkre a legnagyobb választási lehetőség. Bár állami támogatás nem jár rá, de itt is élhetünk egyfajta adózási előnnyel, mégpedig az adókedvezménnyel.

Amennyiben TBSZ számlát nyitunk, akkor három év után a kamatadó 15%-ról, 10%-ra csökken. Amennyiben pedig 5 évig nem nyúlunk a befektetéshez, akkor pedig teljesen adómentes lesz a megtakarításunk. Bizony nem mindegy, hogy a nyereségünk hány százalékáról kell lemondanunk az állam javára.

Összegezve tehát, igenis van élet a lakástakarékok állami támogatásának megvonása után. Ha lakásvásárlásban gondolkozol keress fel minket! Mi megtaláljuk Neked a megfelelő lehetőségeket.